A vesetranszplantáció
Számos végstádiumú vesebetegségben szenvedő páciens reménykedik egy „új” vesében, melyet a transzplantációval kaphat meg. Sajnos azonban nem áll rendelkezésre elegendő donor szerv, mely elhunytaktól (agyhalottaktól), valamint egészséges hozzátartozóktól, házastársaktól, esetleg barátoktól származik. A transzplantációra egészségügyi szempontból alkalmas betegek először is felkerülnek egy központi várólistára. A donor szervek elosztásakor a várakozási idő, kor, kísérőbetegségek mellett a legfontosabb szempont a donor és a recipiens szövettípusának összeférhetősége. Ez utóbbi minél jobb egyezésével csökkenthető a beültetett vese kilökődésének kockázatát.
A donor szerv a beteg lágyéki területén kerül beültetésre és kapcsolódik a beteg érhálózatához. Az urétert a beteg húgyhólyagjába ültetik be. A beteg vesék általában a beteg testében maradnak. A donor vese, ha jól működik, az egészségeshez hasonlóan vizeletet állít elő, részt vesz a vérnyomás szabályozásban valamint a vérsejtek termelődésének irányításában.
Minden transzplantáció során számolni kell a donor szerv kilökődésének a kockázatával. Ennek csökkentése érdekében a beteg élete végéig gyógyszeres kezelés alatt áll a szervezete védekező mechanizmusának legyengítése érdekében. Ez azonban testét sokkal sebezhetőbbé teszi némely egyéb betegséggel szemben. Vesetranszplantáció után létfontosságú, hogy a beteg részt vegyen a rendszeres orvosi szűrővizsgálatokon.
|