Vesebetegek Debreceni és Hajdú-Bihar Megyei Egyesülete

VESEBETEGEK DEBRECENI ÉS HAJDÚ-BIHAR MEGYEI EGYESÜLETE

Az Egyesület
 
2019. ÉVI ESEMÉNYEK
 
2018. ÉVI ESEMÉNYEK
 
2017. ÉVI ESEMÉNYEK
 
2016. ÉVI ESEMÉNYEK
 
2015. ÉVI ESEMÉNYEK
 
2014. ÉVI ESEMÉNYEK
 
RenBikeTour Balaton

RenBikeTour Balaton

2015. június 19-22.

 

Elek István beszámolója:

„Gyermekkorban kaptam az első biciklimet, amivel már a nagyszülőkhöz is elmertem menni. Később kamaszkorban már a DMVSC kerékpáros szakosztály serdülő versenyzőjeként vehettem részt. Sajnos, semmilyen díjat nem nyertem, de a kerékpározás szenvedélye megmaradt!

4 éve járok dialízisre. Mivel már voltam a Velencei-tó körüli túrán, és úgy láttam, hogy ez nagyon kellemes számomra, gondoltam teszek egy próbát. Egyáltalán nem volt fárasztó, inkább picit elszomorított, hogy nem tudok már olyan jól teljesíteni, mint sportoló koromban. Viszont lelkesített az a dolog, hogy másokért is tekerhetek, aki nem tudott eljönni.

Én Debrecenből egyedül indultam, összesen kb. 200-300-an lehettünk. Szerintem elég jól meg lett szervezve, nem volt nagyon megterhelő, mivel sűrűn leszakadoztak a többiek, így hát meg kellett állni és megvárni őket. Minden pihenőkor ott volt a palackos vizet szállító kocsi, és voltak kerékpáros feltöltő büfék az út mentén kialakítva. A túra során megismerkedtem két túrázóval, akikkel utána már együtt voltunk.

Az esték kellemesen teltek, bár az időjárás néha beleszólt. Nekem legjobban a siófoki hotel tetszett, mert egy kicsit hasonlított a külföldi tengerpartokhoz.

Az első nap kicsit hosszú volt, mert hajnalban indult a vonat, és Balatonfüredről még aznap 53 km-t kellett tekerni. Másnap egy 43 km-es szakasz várt ránk Balatonboglárig. Ott egy diákkollégium szolgált szállásként. Majd harmadnap egy 45 km-es szakasz vezetett Gyenesdiásra, ahol az utolsó éjszakát bulizással töltöttük. Persze senki nem mert túl sokat fogyasztani. Az utolsó nap egy 65 km-es táv volt, ami nekem egy kicsit meredek volt, szó szerint, mert nem szeretem az emelkedőket.

A vendég dialízis Keszthelyen volt, egy nagyon szép erdős részen, a kezelőnővérek aranyosak és segítőkészek voltak. Én NAGYON JÓL éreztem magam.

Remélem jövőre is el tudok majd menni, ha még erőm és kitartásom lesz!”

 

 

 

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Tartalom

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!