Egy gyönyörű napsütéses júniusi napon felkerekedtünk és magunk mögött hagytuk a várost. De még az országot is! Az ilyen kirándulásoknál a várakozás is másképp telik. Már maga a tudat, hogy külföldre megyünk, a szokottnál is jobban fellelkesíti az embert.
Pénzváltás, határátlépés, apró izgalmak...
Először Nagykárolyba mentünk, ahol az impozáns Károlyi-kastélyt látogattuk meg. Az idegenvezető kedvesen fogadta a csoportot, körbevezetett minket a gyönyörűen felújított dísztermekben, közben elmesélte a kastély és a Károlyi család történelmét. A benne látható helytörténeti kiállítás egy régi arisztokrata családi rezidencia korhű kastélybelsőjét mutatja be. Az emeleten pedig egy afrikai trófea- és fegyvergyűjteményt nézhettünk meg.
A kastéllyal kapcsolatban meg kell még említeni (magyar vonatkozásként), hogy 1711-ben Károlyi Sándor és Pálffy János itt kezdték meg a tárgyalásokat a szatmári békéről.
A kastélylátogatás után a csodálatos angolparkban tettünk egy sétát. Épp Sváb fesztivál volt a parkban, így igazi sváb finomságokat is meg tudtunk kóstolni.
Volt, aki a szabadprogram alatt a városban nézelődött. A kastélytól nem messze található az a szoborcsoport, mely Ady Endrének és Marchis Otiliának állít emléket.
Valamint a sétáló utcán továbbhaladva eljuthatunk a régi Aranyszarvas fogadóig, ahol Petőfi Sándor megismerkedett Szendrey Júliával.
A délutánt Szatmárnémetiben töltöttük. A buszt a városháza mellett hagytuk. Az épületről nem igazán mondható el, hogy szép, de a 97 méter magas tornya miatt mindenképpen különleges és feltűnő. A belvárosból mindenhonnan látható, így ez az épület jó támpontként szolgált, hogy mindenki visszataláljon a buszhoz a nap végén.
Első utunk a Vécsey-palotához vezetett. A palota helyén egykor állt épületben köttetett meg 1711. április 30-án a Rákóczi szabadságharcot lezáró szatmári béke. Ezt emléktábla örökíti meg a létesítmény belső udvarán.
"Ezen a telken állott a reformátusoktól templomnak használt várbeli élésház, melyben II. Rákóczi Ferenc fejedelem elcsüggedt kurucai 1711. évi április hó 27. és 28. napjain A SZATMÁRI BÉKE PONTJAIT letárgyalták és elfogadták."
Innen a Római Katolikus Székesegyházhoz sétáltunk át. A város legrégebbi és legnagyobb római katolikus műemléktemploma monumentális méretével szinte uralkodik a téren.
A tér másik neves épülete a Dacia (volt Pannónia) szálló, mely egykoron a város legszebb épülete volt. Bár évek óta nagyon rossz állapotban van, de szépsége még ma is felfedezhető. Talán egyszer megtalálja gazdáját és újra régi fényében pompázhat.
A tér közepén csodaszép park áll, gyönyörű virágokkal, fákkal, szökőkúttal, hűs padokkal.
A szálloda mögötti téren található a Tűztorony. Mivel a 19. században főleg faépületekből állt a város, nagyon fontos volt a tüzek figyelése. Ezt eleinte templomtornyokból majd a városháza tornyából végezték, később megépítették ezt a 45 méter magas tűztornyot. A telefon elterjedésével elvesztette funkcióját, de az épület megmaradt, szépen fel is újították, és a város egyik szimbólumának számít.
A toronyba csigalépcsőn, 175 lépcsőfok megmászásával lehet feljutni. Amit közülünk páran meg is tettek. Körerkélyéről csodálatos kilátás fogadott minket, egészen a máramarosi hegyekig el lehetett látni.
Városnézéseink mindig úgy vannak felépítve, hogy először csoportosan látogatjuk meg a legfontosabb épületeket, majd a szabadidő keretében mindenki kedvére nézelődhet, ha akar, beül egy étterembe, vagy egy árnyékos padon tölti az időt beszélgetéssel.
Épp a szatmári borok fesztiválja volt a városháza melletti téren, úgyhogy még zenés programokkal is szolgáltak nekünk.
A megbeszélt időben kicsit elfáradva, de élményekkel telve ültünk buszra, s intettünk „viszlátot” Romániának.