Vesebetegek Debreceni és Hajdú-Bihar Megyei Egyesülete

VESEBETEGEK DEBRECENI ÉS HAJDÚ-BIHAR MEGYEI EGYESÜLETE

Az Egyesület
 
2019. ÉVI ESEMÉNYEK
 
2018. ÉVI ESEMÉNYEK
 
2017. ÉVI ESEMÉNYEK
 
2016. ÉVI ESEMÉNYEK
 
2015. ÉVI ESEMÉNYEK
 
2014. ÉVI ESEMÉNYEK
 
Tour de Debrecen

Tour de Debrecen

2015. szeptember 20-án került megrendezésre a Tour de Debrecen. Úgy gondoltuk, hogy ez kitűnő alkalom lesz arra, hogy tagjainkat megmozgassuk. A 7 km-es városkerülést terveztük be, mert az nem verseny volt, csak túra, és nem tűnt megerőltetőnek.

Sajnos az esős idő miatt a kezdeti 15 fő jelentkezőből mindössze hárman mentünk el. Esőben érkeztünk a helyszínre, regisztráltunk és mire a rajtra került volna a sor szépen kisütött a nap is, és esőnek nyomát sem láttuk többet.

Míg az indulásra várakoztunk megnéztük a triálosokat, akik fantasztikus teljesítményt nyújtottak az ügyességi pályákon.

Volt majd egy óra csúszás, mivel először meg kellett várni a 120 km-es kerékpárverseny befutóit. A rajtnál Király Enikő, gyógytornász is csatlakozott hozzánk.

Utána végre elindult a rajt!

Maga a biciklizés könnyed és abszolút nem megterhelő volt. Rendőri felvezetéssel és kísérettel viszonylag lassan haladtunk, hogy egyben maradjon a csapat. Volt, aki egy nagy hangfallal tekerte végig a túrát, ezzel az egész csapatnak zenét biztosított. Hangulatos volt az egész.

 

 

Még nincs hozzászólás.
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Tartalom

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-