Vesebetegek Debreceni és Hajdú-Bihar Megyei Egyesülete

VESEBETEGEK DEBRECENI ÉS HAJDÚ-BIHAR MEGYEI EGYESÜLETE

Az Egyesület
 
2019. ÉVI ESEMÉNYEK
 
2018. ÉVI ESEMÉNYEK
 
2017. ÉVI ESEMÉNYEK
 
2016. ÉVI ESEMÉNYEK
 
2015. ÉVI ESEMÉNYEK
 
2014. ÉVI ESEMÉNYEK
 
RenBike Tour Velence

RenBikeTour Velence

2016. május 21.

 

Május 21-én szombaton immár harmadik alkalommal került sor a RenBike Tour Velencei-tavat megkerülő kerékpártúrára. A túra célja az, hogy megmutathassuk, hogy a súlyosnak tartott vesebetegséggel, sőt vesepótló kezeléssel együtt is lehet teljes, aktív életet élni.

9 fős kis csapatunk reggel 5 órakor indult útnak. Álmosan, de óriási lelkesedéssel szeltük a kilométereket.

A gárdony-agárdi Napsugár strandra érkezve gyönyörű idő fogadott minket. Regisztráció után végigellenőriztük a kerékpárokat, és izgatottan várakoztunk a rajtra. Csapatunk összetétele: 2 dializált, 3 transzplantált és 1 ambuláns vesebeteg és 3 hozzátartozó.

A kb. 150 résztvevő 11-kor indult útnak, hogy megtegye a 35 km-es távot a tó körül. Kb. 4 km után egy kilátó akadt utunkba, ahova fel is mentünk, hogy megcsodáljuk a környéket.

A túra többi részén is megálltunk néha, hogy megörökítsük azokat a helyszíneket is. Visszatérve kellemes ebéd várt minket.

Utána pihentünk még egyet a parton, majd elindultunk hazafelé.

Fantasztikus nap volt, ahol nem betegként, hanem barátokként tekertünk együtt, egymásért, önmagunkért a gyönyörű környezetben.

 

Mindannyian büszkék vagyunk magunkra, hogy teljesíteni tudtuk a túrát. Köszönjük a felkészítést Király Enikő gyógytornásznak!

 

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Tartalom

Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA