Tisza-tó kerékpártúra
2019. május 18.
Ha május, akkor biciklitúra! Az idén - eltérve a negyedik éves hagyományunktól - nem a Velencei-, hanem a Tisza-tó körbetekerését tűztük ki célul.
A csapat nagyobbik része hetek óta edzett erre az alkalomra, hisz életünk eddigi leghosszabb távjára készültünk.
Utánfutót bérelve indultunk el reggel 8 órakor Debrecenből: 3 dializált és 1 ambuláns vesebeteg, 3 lelkes és segítő családtaggal.
Alig pakoltuk le a bicikliket, rögtön egy defekttel kezdődött a napunk, amit a csapat fiú tagjai gyorsan megoldottak a tiszafüredi bicikli kölcsönzőben. Szerencsére ez senkinek nem szegte kedvét, és nagy lendülettel nekivágtunk az ismeretlennek.
Mivel Tiszafüred és Poroszló között nincs kiépített bicikliút, először ezen az útszakaszon szerettünk volna túl lenni, így abba az irányba kezdtük el a túránkat.
Az első 17 km-t olyan gyorsan megtettük, hogy észre sem vettük. Sarud körül egy zsilipnél álltunk meg néhány fénykép erejéig.
A gát koronán tekerve balra végig a tó élővilágát láttuk és hallottuk, jobbra rétek és mögöttük erdők, sok-sok nyíló virággal. Annyira gyönyörű volt a táj, nem is bírtuk megállni, hogy ne feküdjünk bele a friss fűbe a virágok közé, néhány perc erejéig.
A 30-35 km gond nélkül lement, a csipet-csapat kifejezetten élvezte a tekerést.
Illatok, színek, csodás napsütés, minden nekünk kedvezett! A békák nekünk kuruttyoltak, a madarak nekünk csicseregtek, szurkoltak, hogy sikerüljön.
A kiskörei zsiliprendszer körül megtört a jó minőségű út, ott zötyögtünk egy kis szakaszon, aztán ismét láthattuk a tó tükrét és az út is kisimult.
Tiszaderzs körül tartottunk egy hosszabb, kb. 30 perces pihenőt, majd felfrissülve, megújult energiákkal, a táj szépségeire rácsodálkozva, elfeledtük, hogy bizony, már fáradunk és az alsó felünk is sajog.
Az utolsó 9-10 km már feladta a leckét, nagyon vártuk, hogy célba érjünk, de mindenki kitartott, és hatalmas boldogsággal töltött el minket, hogy épségben mindenki letekerte a 65 km-t!
Visszaérve a tiszafüredi Lidl parkolóba mérhetetlenül büszkék voltunk magunkra is, és egymásra is!
Mert hiába, egy egészséges ember nem érzi, hogy milyen nap-mint-nap megküzdeni a fáradtsággal. Nem érzi, hogy mindig fáj valamelyik részünk. Hogy együtt kell élnünk azzal a tudattal, hogy egészségesek már sohasem leszünk.
De pont ezért sokkal jobban tudjuk értékelni azt, hogy élhetünk, hogy mozoghatunk!
És igen, tudjuk, hogy addig élünk, amíg mozgunk! Erőt kell vennünk magunkon, és erőt kell adnunk egymásnak! Ez a mi kis csapatunkban tökéletesen működik!
Kívánjuk, hogy sok betegtársunk tapasztalja meg azt, hogy milyen jó tartozni valahová, és együtt új élményeket szerezni!
Indulás előtt értesültünk egy vesebeteg társunk haláláról. Szeretnénk, ha ez Lehóczki Andrea emléktúra néven maradna meg az emlékezetünkben.
Írta: Patakyné Papp Mónika
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés