Vesebetegek Debreceni és Hajdú-Bihar Megyei Egyesülete

VESEBETEGEK DEBRECENI ÉS HAJDÚ-BIHAR MEGYEI EGYESÜLETE

Az Egyesület
 
2019. ÉVI ESEMÉNYEK
 
2018. ÉVI ESEMÉNYEK
 
2017. ÉVI ESEMÉNYEK
 
2016. ÉVI ESEMÉNYEK
 
2015. ÉVI ESEMÉNYEK
 
2014. ÉVI ESEMÉNYEK
 
Hármashegyi bográcsozás

Csapatépítő bográcsozás

2016. szeptember 11.

Már nagyon vártuk a szokásos évi csapatépítő programunkat. Az időjárás most is kedvezett nekünk. Szeptember közepén 52-en gyűltünk össze Hármashegyalján egy közös bográcsozásra.

A sok szorgos kéz pillanatok alatt előkészítette a főzéshez szükséges alapanyagokat. A 20 kg krumpli rövid időn belül már a bográcsban volt. A „munkát” vidám beszélgetések, nevetések kísérték.

Míg a paprikás krumpli elkészült vetélkedőkkel szórakoztattuk magunkat. Legnagyobb sikere a gumicsizma dobásnak volt. Még a gyerekek is kipróbálták.

Ebéd után egy kis pihenésre, beszélgetésre, egymás megismerésére is lehetőség volt. Aki pedig még nem volt fáradt, a focipályán tarolhatott góljaival.

Többen is voltak, akik újként csatlakoztak a csapathoz, jó volt látni, hogy egyből beilleszkedtek és jól érezték magukat!

 

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Tartalom

Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA