Vesebetegek Debreceni és Hajdú-Bihar Megyei Egyesülete

VESEBETEGEK DEBRECENI ÉS HAJDÚ-BIHAR MEGYEI EGYESÜLETE

Az Egyesület
 
2019. ÉVI ESEMÉNYEK
 
2018. ÉVI ESEMÉNYEK
 
2017. ÉVI ESEMÉNYEK
 
2016. ÉVI ESEMÉNYEK
 
2015. ÉVI ESEMÉNYEK
 
2014. ÉVI ESEMÉNYEK
 
Nagyvárad-Nagyszalonta kirándulás

Nagyvárad - Nagyszalonta kirándulás

2017. augusztus 27.

 

Ezen a szép nyári napon határon túli magyar emlékek nyomába eredtünk.

11 transzplantált, 9 dializált (ebből 2 PD és 7 HD) és 4 ambuláns tagunk jött el hozzátartozóival.

A napot a „Körös-parti Párizs”-ban kezdtük. Nagyváradot Ady városának is szokták emlegetni. Itt vált ismert és elismert publicistává és költővé, és itt ismerkedett meg nagy szerelmével, Lédával.

Legelőször az Ady Emlékmúzeumhoz sétáltunk el, ami Ady kedvenc kávézója, a „Mülleráj” épületében lett kialakítva. Itt írta cikkeit és baráti beszélgetéseit is itt folytatta.

Ezután a Holnaposok szoborcsoportot kerestük fel.

A Holnaposok 1908-ban a híres Emke kávéházban találkoztak, ott alapították meg a Holnap Irodalmi Társaságot, és elindították a Holnap-ot. A kávéház a színház melletti díszes Astoria Szálló földszintjén annak idején irodalmi kávéházként működött. Szintén Ady kedvenc kikapcsolódási helye volt.

Kis sétával elérkeztünk a Körös partjára, ahol impozáns épületével és sárga óratornyával a Városháza látványa fogadott minket.

Közvetlenül mellette van a Szent László templom, ahova sajnos nem tudtunk bemenni, mivel épp mise volt.

A város főterét gyönyörűen felújították az utóbbi években. Szökőkutak és szebbnél-szebb paloták díszítik.

A December 1. parkon átsétálva megérkeztünk a várhoz.

A vár szerényen meghúzódik a városban, szinte teljesen eltakarják a köré épített tömbházak. Viszont nagyon szépen fel van újítva ez is.

Ezután szabadprogram következett, mely alatt mindenki kedve szerint tölthette el az időt.

Délután 2-kor tovább indultunk Nagyszalontára. Az idei év Arany emlékév, hiszen 200 éve született a 19. század magyar költészetének központi alakja.

Megtekintettük az Arany János Emlékmúzeumot, mely a "Csonkatoronynak" nevezett műemlék épületben található.

Néhány évvel Arany János halála után fia, Arany László Szalonta városának adományozta édesapja hagyatékának egy jelentős részét. Ezek tekinthetők meg a múzeumban.

A múzeum után még beiktattunk egy kis cukrászdalátogatást, s némi szuvenír vásárlást, majd hazafelé vettük az irányt.

Kellemes, látnivalókban gazdag napot tudhatunk magunk mögött, melyek kulturális ismereteinket is bővítették.

 

 

Még nincs hozzászólás.
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Tartalom

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-