Vesebetegek Debreceni és Hajdú-Bihar Megyei Egyesülete

VESEBETEGEK DEBRECENI ÉS HAJDÚ-BIHAR MEGYEI EGYESÜLETE

Az Egyesület
 
2019. ÉVI ESEMÉNYEK
 
2018. ÉVI ESEMÉNYEK
 
2017. ÉVI ESEMÉNYEK
 
2016. ÉVI ESEMÉNYEK
 
2015. ÉVI ESEMÉNYEK
 
2014. ÉVI ESEMÉNYEK
 
Lansoft Trade Kft adománya

LANSOFT KFT adománya

 

Az idén 25 éves LANSOFT TRADE KFT. igazgatója, Varga László úgy döntött, hogy jubileumi bankett helyett adományozásra fordítja a pénzt. Az informatikai cég félmillió Ft-tal támogatta egyesületünket, melyből sporteszközöket vettük. Mivel a rendszeres mozgás jelentősen javítja a krónikus vesebetegek állapotát, ezért nagyon fontosnak tartjuk, hogy minél többen részesülhessenek benne. Király Enikő gyógytornásznak köszönhetően már évek óta rendszeres mozgásterápiás programban vesznek részt a  dializált és transzplantált tagjaink. A támogatásnak köszönhetően ezentúl azok is részesülhetnek a programban, akik nem tudnak eljárni a csoportos tornákra. Az összegből 12 db minibike szobakerékpárt vásároltunk, amit a betegek dialíziskezelés közben is használhatnak.

Ezen kívül tudtunk még vásárolni 2 db Omron vérnyomásmérőt, 5 db pulzoximétert, 2 db DBands Professional Sporteszközt comberősítéshez, 15 db Over Ball soft labdát és 4 db reakció labdát. Ez utóbbiakat a csoportos sportfoglalkozásokon tudjuk majd használni.
Ezúton is hálásan köszönjük ezt a nemes lelkű támogatást!

 

Még nincs hozzászólás.
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Tartalom

Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor – kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény – minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA