Vesebetegek Debreceni és Hajdú-Bihar Megyei Egyesülete

VESEBETEGEK DEBRECENI ÉS HAJDÚ-BIHAR MEGYEI EGYESÜLETE

Az Egyesület
 
2019. ÉVI ESEMÉNYEK
 
2018. ÉVI ESEMÉNYEK
 
2017. ÉVI ESEMÉNYEK
 
2016. ÉVI ESEMÉNYEK
 
2015. ÉVI ESEMÉNYEK
 
2014. ÉVI ESEMÉNYEK
 
Tankonyhás főzés

Tankonyhás főzés

2016. május 29.

Egyesületünk pár tagja egy tankonyhás főzésen vett részt, ahol Szebenszki Erzsébet dietetikus segítségével egészséges ételeket készítettünk el együtt.

A kis csapat 3 dializált, 5 transzplantált, 1 ambulanciás kontroll alatt lévő társunkból állt, és eljött a DEOEC Dialízis Centrum egyik ápolónője, Gózné Ibolya is, valamint 3 hozzátartozó.

A recepteket Erzsike állította össze, figyelve arra, hogy egészségesek és vesekímélők legyenek.

2-3 fős csoportokban dolgoztunk. Főzés közben hasznos tanácsokat kaptunk, hogy hogyan tudjuk csökkenteni azoknak az ásványi anyagoknak a bevitelét, amik nem ajánlatosak számunkra. Az egész menüt só nélkül készítettük, ízesítőként különböző fűszereket használtunk.

Egyik csapat brokkolitortát készített. A brokkolit előfőzték, hogy ez által is csökkentsék káliumtartalmát. Linzertésztás alapra brokkoli és csirkemell keveréke került. Másik csapat a töltött cukkinivel foglalatoskodott. A töltelék darált húsból és kölesből állt.

A tankonyha másik részén a zöldséges táska elkészítése folyt. A zöldséges ragu leveles tésztába volt töltve, tetejére szezámmag, porcukor és fahéj került.

A másik tűzhelyen a köles puding készült, ami egy tejmentes édesség, összeállítás után őzgerincformában lett megsütve. Epersziruppal fogyasztottuk. A pizza gluténmentes lisztkeverékből készült, ami azoknak segítség, akiknek nagyon oda kell figyelni a fehérjebevitelre. Tetejére spenótkrém és zöldséges krém került feltétként.

Amikor mindennel elkészültünk, közösen fogyasztottuk el az ételeket. Mindannyian nagyon élveztük a közös főzést, a jó hangulatot, és köszönjük a sok jó tanácsot, és hogy olyan ételeket ismerhettünk meg, amikkel még nem találkoztunk!

 

 

Még nincs hozzászólás.
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Tartalom

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-