Vesebetegek Debreceni és Hajdú-Bihar Megyei Egyesülete

VESEBETEGEK DEBRECENI ÉS HAJDÚ-BIHAR MEGYEI EGYESÜLETE

Az Egyesület
 
2019. ÉVI ESEMÉNYEK
 
2018. ÉVI ESEMÉNYEK
 
2017. ÉVI ESEMÉNYEK
 
2016. ÉVI ESEMÉNYEK
 
2015. ÉVI ESEMÉNYEK
 
2014. ÉVI ESEMÉNYEK
 
Agóra Tudományos Élményközpont

Látogatás az Agóra Tudományos Élményközpontban

2017. április 23.

 

Ezen a napsütéses áprilisi napon olyan programot választottunk, ami minden korosztály számára érdekes, izgalmas élményt ígért.

Az Agóra Tudományos Élményközpontban érkezés után máris bevetettük magunkat a természettudományok rejtelmeibe. Legelőször egy olyan szobába érkeztünk, ahol villámokat láthattunk és hallhattunk.

A Tesla-tekercs ráadásul zenei hangok kiadására is alkalmas egy zongorabillentyűzet segítségével. Tagjaink kipróbálhatták hogyan lehet zenét szerezni villámokkal.

Utána az Interaktív térben található játékokat próbálhattuk ki. Bizony ettől egyeseknek égnek állt a hajuk :)

Vagy teljesen összezavarodtak :)

Ezt követően a „Bolygónk: a Föld” előadáson vettünk részt, ahol megtudhattuk, hogy valóban gömb-alakú-e a bolygónk, mindig 24 órából állt-e a Földön egy nap és hogy tényleg a Mount Everest a legmagasabb hegyünk?

Utána egy speciális szobába mentünk be, ahol elcsodálkoztunk azon, hogy a színek érzékelése nem is olyan egyszerű dolog. A szoba egyszínű sárga fénnyel volt megvilágítva, így a bent lévő tárgyak nem tudtak semmilyen színt visszaverni.

Játékos feladatok keretében kellett kitalálnunk, hogy melyik kép színes, melyik jelzőlámpának piros-fehér-zöld a színe, illetve szivárványt kellett színezni úgy, hogy fogalmunk sem volt milyen színű filctoll lehet a kezünkben.

Míg csapatunk egyik része a színeket keresgélte, addig a többiek az Interaktív tér többi játékain tesztelték magukat.

Többek között lehetett 2 méter magasban biciklizni, reflexeinket, erőnket tesztelni, EKG-t mérni, pulzust emelni.

Utána a „Tüzes fizika” interaktív előadást tekintettük meg, melyben láthattunk vulkánkitörést, megtudhattuk hogyan lehet tüzet gyújtani kovakővel, szikrával és villámmal.

Ezután a sok izgalmas élmény után kimentünk a napsütésbe, és a botanikus kertben tettünk egy sétát. Vezetőnk, Kocsis Zsuzsa megmutatta a legnevezetesebb növényeket, fákat, majd a pálma ás kaktuszházhoz kísért minket.

Köszönjük a sok élményt az Agóra Tudományos Élményközpontnak!

 

Még nincs hozzászólás.
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Tartalom

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-